Örültem Stella és
Louis beszélgetésének, mert igy meg volt az esti programunk és Zaynt is újra
láthattam.Készülődés közben Stella lassan kinyögte, hogy tegnap meg csókolta őt
Lou, de még nem járnak, mert nem akarnak el sietni semmit.Nagyon feldobta a
hangulatunkat ezzel az egész Lous dologgal.Hiszen ha Stella boldog, az nekem és
Ashleynek is boldogság.
Egy fekete cica nacit egy fehér hosszított felsőt és egy fekete bőrdzsekit viseltem, persze tornacipővel kiegészitve.Stella és Ashley is hasonló öltözetet választottak.Kivasaltam a hajamat és dobtam magamra egy kis sminket.Megérkeztek a fiúk, de Millsre még egy kicsit várni kellett.Ezalatt az idő alatt többször is szemünk egymáséba tévedt Zaynnel, hosszú hosszú percekig.Majd odajött hozzám.
-Szia Amy.Nagyon csinos vagy!-szólt.
Te sem panaszkodhatsz.- fűztem hozzá mondatomat.
Válasza csak egy édes mosoly volt.
Mills érkezésével beszélgetésünk véget is ért és elindultunk.Most Niallékkel mentem, egész úton nevetgéltünk és Liamat idegesítettük.Amikor nevetek folyton elvörösödik a fejem és Niallé is. Amikor ezt észrevettük még nagyobb nevetésbe kezdtünk.Érkezéskor Liam szó szerint kiugrott a kocsiból.
-Mi a baj Liam?Idegesnek tűnsz..-kérdezte Zayn,
-Hogyne lennék ideges, beszorultam Niall és Amy kacajfogságába és nem mondták el, hogy min röhögnek ennyit.-hisztizett Liam.
Zayn arcán némi féltékenységet láttam, de nem foglalkoztam vele.Nem hiszem, hogy féltékeny lenne Niallra és rám, elvileg semmi nincs köztünk.
Majd oda mentem Liamhez és megöleltem.

-Élveztem a
társaságod!.-súgtam a fülébe nevetve.
Amikor beértünk egyből megtámadták a fiúkat a rajongók és Millst is.Ekkor tudtunk, hogy a jegy és egyéb vásárlás ránk vár.Niall hamar megszabadult az őrült rajongóktol és megvette magának a megfelelő mennyiségű kaját.Kis idő elteltével mindenki befejezte, csak Zayn osztogatott még mindig aláírást.
Rengeteg lány körülvette és akkor rájöttem, hogy semmi esélyem Zayn-nél.Végre megérkezett Zayn is és bementünk a terembe ahol játszották a Másnaposokat.Teljesen hátra fölültünk és vártunk, hogy kezdődjön a film amikor Zayn odajött hozzám és elküldte onnan Harryt, hogy mellém tudjon ülni. Ez nagyon tetszett , csak sajnáltam szegény Harryt.
-Miért küldted el?-kérdeztem Zayntől.
-Veled szerettem volna lenni, de ha nem akarod akkor elmehetek.
-Nem dehogyis, maradj nyugodtan!
Mondtam neki és annyira aranyosan nézett rám amikor meghallotta.Nem tudom , hogy hogy csinálja ezt a nézést de nagyon bejön.Elkezdődött a film és látom, hogy Lou és Harry egymást dobálják kukoricával.Aztán egyre több és több kukorica landolt a földön míg egy eltalálta Zaynt.A nadrágjára esett és fogalmam sincs, hogy miért tettem de leakartam venni.Egyszerre nyúltunk és újra megiréntette a kezem.Elvesztem a szemében és közelebb hajolt hozzám.Annyira közel, hogy éreztem az édes illatát és egyre közelebb hajolt.
-Khmm .. kezdődik a film fiatalok!-ugrott oda Niall.
Úristen majdnem megcsókolt Zayn, még jó hogy sötét van igy nemlátja mennyire is elpirultam.-gondoltam magamban.
-Istenem Niall nagyon jól időzítel.-mérgelődött Zayn.
-Nézzük a filmet!-szóltam eléggé halkan.
Elkezdődött a film de valahogy nem igazán tudtam rákoncentrálni és féltem Zayn tekintetét nézni.Egyszercsak oda hajolt és fülembe súgta.- remélem nem haragszol az előbbiért, Amy.- mentegetőzött Zayn.
Hirtelen nem tudtam mást mondani csak annyit h .-Dehogyis! Majd eltávolodott és néztük tovább a filmet.Már kb 15 perc eltelt a filmből és eléggé viccessé kezdett alakulni.Zaynnel folyton egymásra nézve nevettünk a poénos részeken.Úgy éreztem magam, mintha már évek óta ismerném és szerintem őis hasonlóan.
Vége lett a filmnek és amikor kifelé jöttünk a teremből Zayn meg akarta fogni a kezem de én elrántottam.
Nemtudom, hogy miért csináltam ilyen baromságot de ez volt a reflexem.Néha olyan hülye tudok lenni.
Majd újra mentegetőzött és megöleltem.
-Semmi baj, te ne haragudj.Csak lehet, hogy ez nekem egy kicsit gyors, alig ismerlek.-motyogtam a fülébe.
Rámnézett és elmosolyodott.
-Rendben, Amy.- ezt mind egy huncut mosollyal tette és láttam rajta, hogy valamit akar.
-Zayn most mire készülsz?
-Majd meglátod csak gyere!
-Oké és megfogta a kezem és most énis az övét.
Szóltunk a többieknek, hogy várjanak meg a kocsinál 5 perc és megyünk. A többiek mentek is csak szegény Niall szomorkodott.
Megvártunk mig elmennek és egy másik kijáraton mentünk el.Gyorsan odalopakodtunk Zayn kocsijához és elhajtottunk, mikor Harry hivta Zayn.
-Nem úgy volt, hogy együtt megyünk haza?-kérdezte Harry.
-De haver, muszáj elintéznem valamit 1 óra és megyünk miis Amyéknél.Egyébként Amy velem van.-szólt Zayn majd letették.
-Hová megyünk Zayn?-kérdeztem kicsit aggódva.
-Ne aggódj, majd meglátod meglepetés!-szólt.
Fél óra alatt oda is értünk.Egy nagyon magas épület előtt parkoltunk le, aztán kiszálltunk.
Felmentünk a tetőre.
-Miért hoztál ide Zayn?-kiváncsiskodtam.
-Amikor elegem van mindenből és csak egyedül akarok lenni idejövök.Itt nincs térerő ezért nem érnek el, és csak téged hoztalak ide tehát senki nem tudhatja , hogy ide szoktam jönni.Itt nyugalom van egy kis időre.-szólt hozzám kicsit szomorúan.
Ráültünk a tetősíkra és elkezdtünk beszélgetni.Meséltem a családomról és ő is az övéről.Rengeteg mindent megtudtunk egymásról és megismertem Zayn érzelmes oldalát is.Ami őszintén szólva nagyon tetszik.Annyira aranyos volt és ami meglepő, hogy csak beszéltünk és beszéltünk.Volt téma bőven.Egy fiúval sem tudtam igy beszélgetni, mint Zaynnel.
-Lassan vissza kéne mennünk hozzánk.-szólt Zayn.
Jólvan, menjünk!

Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon jó :)) majdnem csók de csak MAJDNEM :$$
piszii Fruzsii<3
Köszönjük Fruu!
Törléspuszii ♥ :)